Szent Ágoston pp
December 10.
*
OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből
Ígéreteit Isten Fia által adja nekünk
Az Isten maga határozta meg ígéretei közlésének az idejét és beteljesedésének időpontját is.
Az ígéret ideje a próféták ideje volt egészen Keresztelő Jánosig, vele pedig megkezdődött, és tart mindvégig az ígéretek beteljesedésének az ideje.
Hűséges az Isten. Adósunkká tette önmagát, nem azzal, hogy tőlünk kölcsönzött valamit, hanem azzal, hogy oly nagy dolgot ígér nekünk. Nemcsak ígéret volt ez, hanem írással is lekötelezte magát, és mintegy adóslevelet állított ki ígéreteiről, hogy amikor megkezdi majd az ígéretek lerovását, akkor a beteljesedésük rendjét is láthassuk abban az írásban. A jövendölés ideje tehát az ígéretek előre megmondása volt, amint azt már többször említettük.
Örök üdvösséget ígért, végtelenül boldog életet angyalaival. Hervadhatatlan örökséget ígért, el nem múló dicsőséget és arca édességét, szentsége égi hajlékát. És megígérte, hogy a halálból való feltámadásunktól kezdve a halál félelme soha többé nem lesz bennünk. Ez az ígérete a mi végső célunk, erre összpontosul minden igyekezetünk, s ha ide elérkezünk, többé semmit sem keresünk, és semmit sem kívánunk. Ámde arról sem hallgatott ígéreteiben és jövendöléseiben, hogy milyen úton jutunk el ehhez a végső célhoz.
Íme, ígért istenséget az embereknek, halhatatlanságot a halandóknak, megigazulást a bűnösöknek, dicsőséget az elvetetteknek.
Sőt menjünk csak tovább, testvérek! Mivel hihetetlennek látszott az embereknek az, amit Isten ígért, hogy a halandóságból, romlásból, eltaszítottságból, rogyadozásból, porból és hamuból egyenlőkké leszünk majd az Isten angyalaival, azért erről nemcsak írásos megegyezést kötött velünk a hitre, hanem hűsége bizonyítékául közvetítőt is állított, nem valamiféle fejedelmet vagy valamilyen angyalt vagy főangyalt, hanem egyetlen Fiát. Magában a Fiában akarta megmutatni és megadni azt az utat, amelyen bennünket az ígért célhoz vezetni akar.
Még az is kevés volt Istennek, hogy útmutatónak rendelje Fiát. Utat készített belőle, hogy rajta járjunk, és irányítson ő, aki lépéseinknek egymaga az ura.
Tehát Isten egyszülött Fia eljön az emberekhez. Magára veszi az emberi természetet, és ember lesz maga is. Halált szenved, feltámad, felszáll az égbe, majd ott ül az Atya jobbján, és ígéreteit teljesíteni fogja a nemzeteknek. Ezután majd azt is teljesíti, hogy eljön követelni, amit már előzőleg kért, elválasztja a harag edényeit az irgalmasság edényeitől, megadja a gonoszoknak, amivel fenyegette őket, az igazaknak pedig, amit megígért nekik.
Mindezt tehát jó előre hirdetnie kellett, jövendölnie kellett, az eljövendőt ajánlania is kellett, hogy meg ne rémüljünk, ha váratlanul érkezik, hanem inkább mint a számunkra fizetendő adósságot sóvárogva lessük.
*
*
*
Szeptember 25.
OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspöknek „A pásztorok” című beszédéből
Jó legelőkön legeltetem nyájamat
Hazahozom őket a népek közül, összegyűjtöm őket az országokból, és hazavezérlem őket. Izrael hegyein legeltetem őket (Ez 34, 13). A Szentírás szerzőit nevezi Izrael hegyeinek. Azokon legeltessetek, hogy biztonságosan tápláljatok. Amit onnan hallotok, annak örüljetek, de utasítsátok vissza, ami rajta kívül van. Ne ködben kóboroljatok, hanem hallgassatok a pásztor szavára. Gyűljetek össze a Szentírás hegyeire. Itt van a szívetek gyönyörűsége. Itt nincs semmi ártalmas, semmi idegen; itt nagyon bőséges legelők vannak. De csak ti, egészségesek jöjjetek, csak ti, egészségesek legeljetek Izrael hegyein.
A völgyekben és az ország lakott tájain legeltetem őket (Ez 34, 13). Hiszen az előbb említett szentírási hegyekből fakadnak az evangéliumi igehirdetés patakjai, és a földkerekség végéig eljut igéjük (Zsolt 18, 5), és az egész föld boldog és termékeny lakhelye lett a legelésző juhoknak.
Jó legelőre terelem majd őket, és Izrael magaslatain lesz a legelőjük. Jó legelőn pihennek majd (Ez 34, 14). Azaz, ahol majd megpihennek, ott mondják: „Jól érezzük itt magunkat.” Ott azt is mondják: „Ez igaz és biztos. Nem tévedünk.” Isten dicsősége úgy pihenteti meg őket, mintha akolban lennének. És „alszanak” majd, azaz megpihennek, éspedig igazi gyönyörűségben pihennek majd.
Jó legelőn pihennek majd, kövér legelőn, Izrael hegyein (Ez 34, 14). Már említettem Izrael hegyeit, a szent hegyeket, ahová felemeljük tekintetünket, hogy segítség jöjjön onnét a számunkra. De a mi segítségünk az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta (Zsolt 123, 8). Hogy még e jó hegyekbe se helyezzük a reményünket, ezt mondta: Izrael hegyein legeltetem nyájamat. De nehogy magadra maradj a hegyeken, rögtön hozzátette: Én magam terelgetem majd juhaimat. Emeld fel tekintetedet a hegyek felé, ahonnan segítség jön számodra, de figyelj arra, aki azt mondja: Én magam terelgetem. Hiszen a segítség számodra az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta (Zsolt 123, 8).
És így fejezi be: az igazság szerint legeltetem őket (Ez 34, 14). Lásd be, hogy így, igazság szerint legeltetve egyedül csak ő legeltet. Mert ki az az ember, aki embertársáról ítéletet mondhatna? Vakmerő ítélettel van tele minden. Akiről talán már lemondtunk, az hirtelen megtérhet, és megjavulhat. Akiben viszont elhamarkodottan bizakodtunk, váratlanul elbukhat, és rosszá válhat. Sem a félelmünkben, sem a szeretetünkben nem lehetünk biztosak.
Hogy mi van most az emberben, azt az illető maga is aligha tudja. De némileg mégis ismeri magát. De hogy holnap mi lesz, azt még maga sem tudja. Isten azonban igazság szerint legeltet, mindenkinek azt adja, ami neki sajátosan megfelel: egyiknek ezt, másiknak azt. Vagy ezt, vagy azt, ami kinek-kinek kijár. Ő ugyanis tudja, mit kell tennie. Igazság szerint legelteti azokat, akiket – igazságtalanul halálra ítélve – megváltott. Tehát ő valóban igazság szerint legeltet.
*
*
*
Szeptember 22.
OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspöknek „A pásztorok” című beszédéből
Állj elő az evangéliummal, akár alkalmas, akár alkalmatlan!
Nem mentetek utána az eltévelyedettnek, nem kerestétek meg az elveszettet (Ez 34, 4). Ebben az esetben mintegy rablók kezei és dühöngő farkasok fogai között vagyunk, és arra kérünk benneteket, hogy e veszedelmünk miatt imádkozzatok értünk. Mert makacsok a bárányok. Amikor keressük őket, tévelygésükben azt mondják, hogy semmi közünk sincs hozzájuk. Elveszettségükben azt kérdezik: „Mit akartok tőlünk? Miért kerestek minket?” Mintha bizony nem éppen azért akarnánk és keresnénk őket, mert tévelyegnek, s elvesznek. De erre közbeszól az egyik: „Mi közöd hozzá, hogy tévedésben vagyok-e, vagy hogy elvesztem-e? Miért keresel?” Vissza akarlak hívni, mert eltévedtél. Meg akarlak találni, mert elvesztél. Mire ezt válaszolja: „Pedig én így akarok tévelyegni, így akarok elveszni.”
Így akarsz tévelyegni? Így akarsz elveszni? Én annál inkább nem akarom. Sőt, szólani merészelek, bár alkalmatlankodom vele. De hallom az Apostolt is, amint mondja: Hirdesd az evangéliumot, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan! (2 Tim 4, 2). Kiknek alkalmas, és kiknek alkalmatlan? Természetesen azoknak alkalmas, akik hallani akarják, de alkalmatlan azoknak, akik nem akarják. Teljesen alkalmatlan vagyok, de merem kérdezni: „Te el akarsz tévelyedni, te el akarsz veszni? Én nem akarom ezt!” Végtére is ő nem akarja, aki fenyeget engem. Ha engedékeny lennék, nézd csak, mit mond és milyen szemrehányással illet az Úr: Nem mentetek utána az eltévelyedettnek, nem kerestétek meg az elveszettet (Ez 34, 4). Talán inkább tőled féljek, nem őtőle? Hiszen mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk (Róm 14, 10).
Igenis visszahívom a tévelygőt, megkeresem az elveszettet. Akár tetszik, akár nem, megteszem. Még ha keresés közben meg is tépnének az erdei tövisbokrok, akkor is minden szűk helyen átnyomakodom, minden sövényt áttörök; amennyire a fenyegető Isten ad elég erőt, minden helyet bejárok. Visszahívom a tévelygőt, megkeresem az elveszettet. Ha nem akarod, hogy én fáradozzak, akkor ne tévelyegj, és ne vessz el! Sőt, nemcsak fájlalom tévelygésedet és elvesztedet, de sokkal inkább attól félek, hogy ha veled nem törődöm, akkor még azt a bárányt is megölném, amelyik erősnek megmaradt. Mert figyeld meg, hogyan folytatja: Ami erősnek megmaradt, azt is megöltétek (vö. Ez 34, 4). Ha nem törődöm majd a tévelygőkkel és elveszettekkel, akkor még annak is kedve támad tévelyegni és elveszni, aki most még jó erőben van.
*
*
*
Augusztus 31.
OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspök beszédeiből
Az Úr megkönyörült rajtunk
Boldogok vagyunk, ha meg is tesszük, amit hallunk és zengedezve énekelünk. A meghallgatás, az a jó mag elvetése, a jó cselekedet pedig ennek a magvetésnek a gyümölcse. Ezeket előrebocsátva figyelmeztettelek benneteket, szeretteim, hogy ne az említett gyümölcsök nélkül jöjjetek ide a templomba, mint azok, akik annyi jót hallottak már, de még semmi jót sem tettek. Mert amint az Apostol is mondja: Isten kegyelméből részesültetek a megváltásban. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessek (Ef 2, 8-9). Kegyelemből kaptátok a megváltást (Ef 2, 5). Megváltástokat nem előzte meg a részetekről semmiféle Istennek tetsző élet, amit Isten a mennyből kedvelt vagy megszeretett volna és azt mondhatta volna: siessünk ezeknek az embereknek a segítségére, és gyámolítsuk őket, hiszen olyan szent módon élnek. Sőt ellenkezőleg, egyáltalában nem volt tetszésére a mi életünk, nem volt tetszésére semmi sem, amit mi cselekedtünk, azonban örömét lelte mindabban, amit ő tett bennünk. Tehát amit mi cselekedtünk, az kárhozatba vitt volna bennünket, viszont amit ő tett, az váltott meg minket.
Mi tehát nem voltunk jók. De ő megkönyörült rajtunk, és elküldte nekünk szent Fiát, hogy meghaljon értünk, nem a jókért, hanem a gonoszokért, nem az igazakért, hanem a bűnösökért. Ugyanis Krisztus a bűnösökért halt meg (Róm 5, 6). De mit olvasol rögtön ezután? Noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb a jó emberért vállalják a halált! (Róm 5, 7). Talán akad valaki, aki mer meghalni a jó emberért. Az igaztalanért, a bűnösért, a rosszért ugyan ki akarna meghalni, hacsak nem egyedül Krisztus, hogy így, mint Igaz, megigazulttá tegye a bűnösöket?
Lássuk be tehát, testvéreim, hogy nekünk nem volt semmi jócselekedetünk, hanem mind bűnös volt. Annak ellenére, hogy az emberek cselekedetei bűnösek voltak, az ő irgalma mégsem hagyott el bennünket, íme, Isten elküldte Fiát, hogy nem arannyal és nem ezüsttel, hanem kiontott vére árán váltson meg minket. A szeplőtelen Bárányt vitték áldozatul a bűnös juhokért, a nagy bűnösökért és a kis bűnösökért is. Megkaptuk tehát ezt a kegyelmet. Éljünk ezzel a megkapott kegyelemmel méltóképpen és vissza ne éljünk e nagy ajándékkal. Az isteni Orvos jött el hozzánk és megbocsátotta minden bűnünket. Ha pedig ezután ismét bűnt követnénk el, akkor az nemcsak a saját vesztünket okozná, hanem az egyben rút hálátlanság is lenne isteni Orvosunk iránt.
Kövessük tehát az ő útját, amelyet megmutatott nekünk, főképpen az alázatosság útját, hiszen ő alázatos lett értünk. Parancsaival ugyanis az alázatosság útját jelölte ki számunkra, és értünk szenvedve maga is ezt járta végig. Az Ige testté lett, és köztünk lakozott (Jn 1, 14) azért, hogy meghalhasson értünk, hiszen különben nem halhatott volna meg. A halhatatlan Isten magára vette halandó emberi természetünket, hogy meghaljon értünk, és halálával megsemmisítse halálunkat.
Ezt cselekedte az Úr, ezt nyújtotta nekünk. Fönséges Urunkat megalázták, majd miután megalázták, testét megölték, meghalt, de feltámadt és a mennybe ment, hogy minket se hagyjon a kárhozatban meghalni, hanem a halottak feltámadásakor bevigyen a mennybe minket is, akiket eddig is felmagasztalt már az igazak hitében és közösségében. Tehát az alázatosság útját adományozta nekünk. Ha ezt az utat járjuk majd, akkor hálát fogunk mondani az Úrnak és teljes joggal énekeljük majd: Magasztalunk téged, Istenünk; magasztalunk, és nevedet szólítjuk (Zsolt 74, 2).
*
Július 29.
OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspök beszédeiből
Boldogok, akik méltók voltak arra, hogy Krisztust saját otthonukban fogadják
Urunk, Jézus Krisztus szavai arra figyelmeztetnek, hogy csak egyvalamire törekedjünk, amíg e világban sok mindenfélével foglalkozunk. Most még mint zarándokok törekszünk, mint akiknek nincs otthonunk, mint akik még úton vagyunk, mint akik még nem érkeztünk el hazánkba. Még vágyakozásban élünk, még nem vettük birtokba, még nem élvezzük. De azért minden tunyaság nélkül törekedjünk, szüntelenül törekedjünk, hogy egykor eljussunk oda.
Márta és Mária, nemcsak test szerint, hanem a vallásban is testvérek voltak. Mindketten híven ragaszkodtak az Úrhoz, mindketten szívesen szolgálták a test szerint náluk levő Urat. Befogadta őt Márta, mint ahogyan vándorokat szokás befogadni. Igen, vendégül látta, de mint a szolgálóleány az Urát, mint esendő ember az Üdvözítőjét, mint teremtmény a Teremtőjét. Vendégül látta, hogy testét táplálja, aki viszont őt Lélekkel táplálta. Urunk ugyanis azért vette magára a szolga alakját, hogy ebben a szolgai alakban szívességből, ne pedig kötelességből táplálják őt a szolgák. Hiszen részéről már az is szíves szeretet volt, hogy testi táplálékot fogadott el tőlük. Emberi testben élt, így meg is éhezett, és meg is szomjazott.
Úgy fogadták tehát az Urat, mint vendéget, aki a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám, akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek (Jn 1, 11-12). Fogadott gyermekeivé tette a szolgákat, hogy testvérei legyenek, kiváltotta őket a bűn rabságából, hogy társörököseivé tegye. Mindazonáltal közületek senki se sóhajtozzék így: „Boldogok, akik méltók voltak arra, hogy Krisztust saját otthonukban fogadják!” Ne siránkozzál és ne keseregj azon, hogy te olyan korban születtél, amikor az Urat test szerint már nem láthatod. Ezt a megtiszteltetést tőled sem vette el, hiszen megmondta: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek (Mt 25, 40).
Egyébként megnyugtatásodra mondhatom neked, Márta, áldott vagy jó szolgálatodért! Munkádért jutalmul megkapod a boldog nyugalmat. Most ugyan sokféle teendőd lefoglal téged: táplálni igyekszel halandó embereket, akik szentek. De ha majd bejutsz az örök hazába, vajon találsz-e ott vándort, akit vendégül láthatnál? Találsz-e ott éhezőt, akivel kenyeredet megoszthatnád, szomjazót, akinek italt nyújthatnál, beteget, akit meglátogathatnál, veszekedőt, akit megbékíthetnél, halottat, akit eltemethetnél?
Mindezekből ott egy sem lesz. Hát akkor mi lesz? Csak az lesz, amit Mária választott. Ott majd minket táplálnak, nem mi adunk táplálékot. Hiszen ott majd az lesz teljes és tökéletes, amit Mária már itt választott magának, amikor az Úr igéjének arról a dús asztaláról morzsákat gyűjtögetett. Akarjátok hát tudni, mi lesz majd odaát? Maga az Úr mondja szolgáiról: Bizony, mondom nektek, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket (Lk 12, 37).
*
Július 12.
OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből
A mi Urunk, Jézus Krisztus az igazi Salamon
Mivel az a templom, amelyet Salamon épített az Úrnak, előképe és jelképe az Úr jövendő Egyházának és testének, azért mondja az evangéliumban: Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra felépítem (Jn 2, 18). Amint tehát Salamon megépítette azt a templomot, úgy épített magának templomot az igazi Salamon is, a mi Urunk, Jézus Krisztus, az igazi békeszerző. Salamon neve ugyanis békeszerzőt jelent. Az igazi békeszerző azonban az, akiről azt mondja az Apostol: Ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé forrasztotta (Ef 2, 14). Ő az igazi békeszerző, aki a két házfalat magában összekapcsolta, és szegletkő lett számukra: tudniillik a körülmetélésből származó hívő nép és a körülmetéletlen pogányok közül jövő hívők számára. Egy Házat alkotott e két népből, így szegletkő lett számukra, és ezért valóban ő a békeszerző.
Az a Salamon, aki Izrael királya és Dávid meg Batseba fia volt, amikor templomot épített, jelképe lett az igazi Salamonnak, a békeszerzőnek. Ezért ne arra a Salamonra gondolj, aki azt a templomot építette Istennek, hiszen erről a másik Salamonról beszél neked a Szentírás is, amikor így kezdi a zsoltár: Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő (Zsolt 126, 1). Tehát az Úr építi a házat, az Úr Jézus Krisztus építi saját házát. Sokan dolgoznak az építésnél; de ha ő nem építi, hasztalan fárad az építő.
Kik azok, akik mint építők fáradoznak? Mindazok, akik az Egyházban Isten igéjét hirdetik és szentségeit kiszolgáltatják. Mindnyájan serénykedünk, mindnyájan dolgozunk, mindnyájan építünk most is; és előttünk is serénykedtek, dolgoztak, építettek mások is, de hogyha az Úr nem építette a házat, hasztalan fáradtak, akik építették azt. Ezért, amikor az apostolok és főképpen Pál azt látja, hogy egyesek helytelenül cselekednek, azt írja nekik: Napokat és hónapokat, ünnepi időket és esztendőket tartotok meg gondosan. Aggódom, hogy talán hiába fáradtam értetek (Gal 4, 11). Mivel tudta, hogy az Úr által belülről épülünk, sajnálta őket, mivel hiába dolgozott köztük. Mi tehát csak külsőleg beszélünk, ő belsőleg épít. Hogy mit halljatok, arról mi gondoskodunk, de hogy mit gondoltok, azt egyedül már csak ő ismeri, aki gondolataitokat is látja. Ő épít, ő figyelmeztet, ő fenyeget, ő nyitja meg értelmeteket, ő vezeti el a hitre érzésvilágotokat; de mi is dolgozunk, mint az ő munkatársai.
*
Július 8.
OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspök zsoltármagyarázataiból
Akik távol vannak, akár akarják, akár nem, a mi testvéreink
Testvéreim! Leginkább arra a szeretetre buzdítunk titeket, amely nemcsak egymásra, hanem azokra is kiterjed, akik távol vannak. Akár a pogányokra, akik még nem hisznek Krisztusban, akár a tőlünk elszakadtakra, akik Főnket elismerik, de testétől távol vannak. Érezzünk fájdalmat miattuk, testvérek, úgy mint testvéreink felett. Akár akarják, akár nem akarják, a mi testvéreink ők. Csak akkor szűnnének meg testvéreink lenni, ha felhagynának azt mondani: Mi Atyánk (Mt 6, 9).
A Próféta egyesekről így szólt: Azoknak, akik azt mondják nektek: „Nem vagytok a mi testvéreink” mondjátok: – Testvéreink vagytok” (Iz 66, 5 a LXX szerint). Nézzetek körül, vajon kikről mondhatta ezt? Vajon a pogányokról? Nem, hiszen a Szentírás és az egyházi szóhasználat szerint ezeket nem nevezzük testvéreknek. Vajon a zsidókról, akik nem hittek Krisztusban?
Olvassátok az Apostolt és lássátok, hogy amikor „testvért” mond minden hozzáadás nélkül, csak a keresztényeket érti ez alatt: Miért ítéled el tehát testvéredet, vagy miért nézed le testvéredet? (Róm 14, 10.) És más helyen így szól: Ti igazságtalanságot követtek el, és kárt okoztok, méghozzá testvéreiteknek (vö. 1 Kor 6, 8).
Azok tehát, akik ezt mondják: „Nem vagytok a mi testvéreink”, pogányoknak mondanak minket. Ezért akarnak tehát minket újrakeresztelni, mondván, hogy amit ők adnak, az nincs meg nekünk. Ebből nyilvánvaló a tévedésük, midőn tagadják, hogy mi az ő testvéreik lennénk. De miért mondja nekünk a Próféta: Mondjátok nekik: „Testvéreink vagytok”, hacsak nem azért, mivel mi elismerjük bennük a keresztséget, amelyet nem kívánunk megismételni náluk? Ők ugyanis amikor nem ismerik el a mi keresztségünket, tagadják, hogy testvérek vagyunk. Mi viszont elismerve a mienket, nem követeljük az ő keresztségük megismétlését, mert azt mondjuk nekik: Testvéreink vagytok.
Mondják csak ők: „Mit kerestek minket, mit akartok tőlünk?” Azt feleljük erre: Testvéreink vagytok. Ők azt mondják: „Menjetek tőlünk, nincs veletek közös ügyünk.” Nekünk viszont van veletek közös ügyünk: egy Krisztusban hiszünk, tehát egy testben egy Fő alatt kell lennünk.
Testvérek! Esküvel kérünk titeket a szeretet belső érzése által, a mi Urunk, Jézus Krisztus által, akinek kenyere megerősít minket, akinek teje táplál minket, a szelídsége által, esküvel kérünk titeket, hogy szeretetetek belső érzéseivel könyörögjetek Istennél érettük. (Itt van ugyanis az ideje, hogy igen nagy szeretetet tanúsítsunk velük szemben, túláradó irgalommal könyörögjünk értük Istennél, hogy végre megadja nekik a tisztánlátást, hogy észre térjenek és meglássák, hogy semmijük sincs, amikor az igazság ellen beszélnek. Nem maradt nekik más, mint csak a heveskedés, amely annál erőtlenebb, minél erősebbnek érzi magát.) Könyörögjetek a betegekért, a testileg bölcsekért, az állatiasságban, testiségben levőkért, de mégis csak testvéreinkért, akik ugyanazon szentségeket ünneplik, még ha nem is velünk együtt, de mégis ugyanazokat. Akik ugyanazt az Áment válaszolják, még ha nem is velünk együtt, de mégis ugyanazt.
*
Július 6.
OLVASMÁNY
Szent Ágoston beszédeiből
Istennek tetsző áldozat a megtört szív
Gonoszságomat belátom (Zsolt 50, 5), mondja Dávid. Ha én belátom, akkor te ne ródd föl azt nekem, Istenem. Még ha becsületesen éltünk is, ne gondoljuk, hogy nincs bűnünk. Életünk annyira lesz dicséretes, amennyire Isten bocsánatát kérjük. Kétségbeejtő az olyan ember, aki nem annyira saját bűneit nézi, de annál inkább vájkál a másokéban. Szimatolja, de nem azért, hogy javítson rajta, hanem mert marni akarja. Mivel magát nem tudja tisztára mosni, ezért inkább másokat igyekszik bemocskolni. Mi ne így tegyünk, amikor Dávid példájára imádkozunk, és elégtételt akarunk nyújtani Istennek. Dávid azt mondta: Gonoszságomat belátom, bűnöm előttem lebeg szüntelen (Zsolt 50, 5). Nem figyelt ő más bűnére, hanem saját magát vádolta. Nemcsak a felszínen tapogatódzott, hanem mélyen magába szállt. Saját magának nem kegyelmezett, hogy a maga számára ne meggondolatlanul kérje a megkegyelmezést.
Ki akarsz engesztelődni Istennel? Gondolkozz: mit kell tenned, hogy Isten megbékéljen veled. Figyeld meg, mit olvasunk ugyanebben a zsoltárban: Te a véres áldozatot nem kedveled, égőáldozataimban nem leled kedved (Zsolt 50, 18). Hát akkor ne is legyen már áldozatod? Ne ajánlj fel neki semmit? Hát semmiféle áldozattal sem lehet Istent kiengesztelned? Hogy is mondtad a zsoltárban? Te a véres áldozatot nem kedveled, égőáldozataimban nem leled kedved. Folytasd csak tovább, és halld: Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, te nem veted meg a töredelmes és alázatos szívet (Zsolt 50, 19). Vesd el, amit hajdan áldoztál, hiszen megtaláltad, hogy ezután mit áldozzál. Hajdan atyáid állatokat öltek le az oltáron, és azt tartották áldozatnak. Te a véres áldozatot nem kedveled. Tehát azokat már ne keresd, hanem keresd a te áldozatodat.
Égőáldozataimban – mondja – nem leled kedved. Tehát ha égőáldozataimra rá sem nézel, vajon akkor semmiféle áldozat sem jó neked? Dehogynem! Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, te nem veted meg a töredelmes és alázatos szívet. Van tehát, mit áldozzál. Hát akkor ne nyájak körül nézelődj, de hajóútra se készülj, hogy távoli országokból drága illatszereket hozzál. Saját szívedben keressed, mi volna kedves Istennek. Szívedet kell megtörnöd. Mit félsz attól, hogy elvész, ha összetöröd? Hisz ott áll a zsoltárban megírva: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem! (Zsolt 50, 12). Hogy tiszta szívet lehessen benned teremteni, ahhoz a tisztátalant össze kell törnöd.
Ne legyen tetszésünkre az, ha vétkezünk, mert a bűn nem tetszik Istennek. Mivel nem vagyunk bűn nélkül, legalább abban hasonlítsunk Istenhez, hogy nekünk se legyen a tetszésünkre az, ami neki nem tetszik. Legalább annyira egyesülj Isten akaratával, hogy neked sem tetszik tenmagadban, amit utál az, aki téged teremtett.
*
Július 1.
OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspök beszédeiből
Ha az emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája
Csak azzal dicsekedhetünk, amiről a lelkiismeretünk tanúskodik (2 Kor 1, 12). Vannak vakmerően ítélkező, megszóló, sugdolózó, károgó emberek, akik szeretnék megsejteni azt, amit nem látnak, akik szívesen meghányják-vetik azt is, amiről sejtelmük sincs. Az ilyenek ellen mi marad más, mint saját lelkiismeretünk tanúságtétele? Testvérek, még amiben tetszeni akarunk, abban sem keressük dicsőségünket, és nem is kell keresnünk, hanem azok üdvösségét kell keresnünk, akik minket követnek, és azért kell helyesen élnünk, hogy el ne tévedjenek. Kövessenek minket, ha mi Krisztust követjük, ha pedig mi nem követjük Krisztust, ők akkor is Krisztust kövessék. Mert ő legelteti nyáját, és mindenkivel, aki jól legeltet, vele van, mert mindenki őbenne van.
Nem a magunk javát keressük tehát, amikor az emberek tetszésére akarunk lenni, hanem örülni akarunk az emberek miatt, és örülni akarunk azért, hogy tetszésükre vagyunk, hiszen ez azért jó, mert az ő javukat szolgálja, és nem a mi tekintélyünket. Érthető tehát, hogy kik ellen beszél az Apostol, amikor azt mondja: Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája (Gal 1, 10). Viszont az is nyilvánvaló, hogy kik miatt mondta ezt: Legyetek mindenkinek mindenben a kedvére, ahogy én is mindenkinek mindenben a kedvére járok (vö. 1 Kor 10, 33). Mind a kettő világos, mind a kettő békét hozó, mind a kettő becsületes, egyik sem okoz zavart. Te csak egyed Isten legelőjének füvét, és igyad tiszta vizét, de le ne taposd azt, és fel ne zavard ezt.
Mert bizonyára hallottad magától Urunktól, Jézus Krisztustól, az apostolok Mesterétől: Úgy világítson a ti világosságotok az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat (Mt 5, 16), hiszen ő az, aki ilyenekké tett titeket. Mi ugyanis legelőjének népe és kezének nyája vagyunk (vö. Zsolt 94, 7). Őt dicsérd tehát, aki téged jónak tett, ha jó vagy, és ne saját magadat, hiszen a magad erejéből csak rossz lehettél. Miért akarod az igazságot kiforgatni úgy, hogy amikor valami jót cselekszel, a magad dicsőségét keresed, és amikor meg valami rosszat teszel, az Úrban keresed a hibát? Mindenesetre, aki ezt mondta: Világítson a ti világosságotok az embereknek, ebben a beszédében azt is mondta: Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek (Mt 6, 1). Ha ezt az Apostolnál ellentmondásnak láttad, most az evangéliumban is annak látod. De ha szíved hűséges meghódolását nem zavarod meg, akkor majd megtalálod itt is a szentírási helyek békés megegyezését, és megtalálod bennük a te békédet is.
Testvéreim, tehát ne csak arra törekedjünk, hogy buzgók legyünk, hanem arra is, hogy az embereknek jó példát adjunk. Ne csak arra törekedjünk, hogy lelkiismeretünk szerint cselekedjünk, hanem amennyire gyengeségünkből és emberi gyarlóságunktól telik, törekedjünk arra is, hogy semmi olyat ne tegyünk, ami gyenge testvérünkben a rossznak gyanúját kelthetné, nehogy – amíg mi tiszta füvet fogyasztunk, és tiszta vizet iszogatunk – letapossuk Isten legelőjét, és a gyenge juhok már csak ezt a letaposott füvet egyék, és a zavaros vizet igyák.
*
Június 1.
OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspök
beszédeiből
Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből
A mi Urunk, Jézus Krisztus a mai napon felment a mennybe, szálljon fel vele a mi szívünk is.
Halljuk, mit mond az Apostol: Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre (Kol 3, 1-2). Amint ugyanis ő felment a mennybe, és mégsem távozott el tőlünk, úgy mi is már ott vagyunk vele, jóllehet testünkben még nem ment végbe az, amire ígéretet kaptunk.
Ő már felmagasztalódott az egek fölé, de mégis elszenvedi azt, ami nyomorúságot csak érzünk mi, itt a földön élő tagjai. Ennek bizonyságát nyújtotta, amikor a mennyből megszólalt: Saul, Saul, miért üldözöl engem? (ApCsel 9, 4). Máskor meg azt mondta: Éhes voltam, és adtatok ennem (Mt 25, 35).
Miért ne fáradoznánk mi is úgy itt a földön, hogy a hit, a remény és a szeretet által, amely minket hozzá köt, már vele ott nyugodhassunk a mennyben? Ő, amikor ott van, velünk is itt van. És mi, amikor itt vagyunk, vele ott is vagyunk. Ő itt van istenségével, hatalmával és szeretetével; mi pedig ott vagyunk, jóllehet istenségével nem rendelkezünk, mint Ő, de az iránta való szeretetünkkel mégis ott lehetünk.
Ő a mennyet el nem hagyta, amikor onnét leszállt hozzánk; de tőlünk sem távozott el, midőn ismét visszament a mennybe. Mert ő ott volt akkor is, amikor itt tartózkodott, amint ő maga is állítja szavával: Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van (Jn 3, 13).
A vele való egység miatt mondta ezt, mivel ő a mi Fejünk, és mi az ő teste vagyunk. Ez tehát nem más, mint ő, mert mi is ő vagyunk, amint ő ember Fia lett miattunk, mi pedig az Isten fiai lettünk őmiatta.
Hiszen így mondja az Apostol: Ahogyan a test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test, így Krisztus is (1 Kor 12, 12). Nem azt mondja: így Krisztus, hanem azt, hogy: így Krisztus is. Krisztus tehát sok tag, de csak egy test.
Leszállt a mennyből irgalma miatt, és nemcsak ő maga szállt fel a mennybe, hanem vele és benne mi is a kegyelem által, így nemcsak Krisztus szállt le, és nemcsak Krisztus szállt fel; éspedig nem azért, hogy a Fej méltósága elhalványuljon a testben, hanem azért, hogy a test egysége elválaszthatatlan legyen a Fejtől.
*
- 1
- 2
- …
- 4
- Következő →
Olvasmányos imaóra 