Month: október 2013
Október 4.
OLVASMÁNY
Assisi Szent Ferenc az összes hívőhöz írt leveléből
Legyünk egyszerűek, alázatosak és tiszták!
Az örök Atya Szent Gábor főangyalt azzal az üzenettel küldte a Boldogságos Szent Szűzhöz, Máriához, hogy az ő fölséges, szent és dicsőséges Igéje leszáll majd a mennyből, és a Szűzanya méhében magára veszi gyarló emberi természetünket. Isten Igéje, bár végtelenül gazdag volt, mégis a szegénységet választotta a maga és Boldogságos Édesanyja számára. Szenvedése előtt megünnepelte tanítványaival együtt a Húsvétot. Az után pedig így imádkozott Atyjához: Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely (Mt 26, 39).
De ugyanakkor a saját akaratát egészen az Atya akaratára bízta. Az Atya akarata pedig az volt, hogy áldott és dicsőséges szent Fia, ez a nekünk adott és értünk emberré lett Fia, tulajdon vére árán áldozatul adja oda magát értünk a kereszt oltárán. Nem saját magáért áldozta fel magát – hiszen minden általa lett –, hanem a mi bűneinkért adta oda áldozatul magát, példát hagyva nekünk, hogy nyomdokaiba lépjünk (vö. 1 Pét 2, 21). Azt is akarja, hogy általa mindnyájan elnyerjük az üdvösséget, és befogadjuk őt tiszta szívünk, tiszta lelkünk templomába.
Milyen boldogok és áldottak azok, akik szeretik Urunkat, és úgy cselekszenek, ahogy Urunk meghagyta az evangéliumban: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből; embertársadat pedig, mint saját magadat (Mt 22, 37). Szeressük tehát Istent, és imádjuk őt tiszta szívvel, tiszta lélekkel, mert mindenekelőtt ezt óhajtja. Ezért mondja: Az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát (Jn 4, 23). Vagyis mindazoknak, akik őt imádják, lelkük benső hűségében kell imádniuk. Terjesszük is eléje dicsérő imádságainkat éjjel-nappal, és mondjuk: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy (Mt 6, 9), mert szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni (Lk 18,1).
Azonkívül igyekezzünk megteremni a bűnbánat méltó gyümölcseit (Mt 3, 8). Szeressük embertársainkat, mint saját magunkat! Legyen szeretetünk, legyünk alázatosak, adjunk alamizsnát, mert az lemossa a lélekről a bűnök szennyét. Az ember mindazt elveszíti, amit itthagy e világon. Csak a szeretetből végzett jó cselekedetei érdemét és kiosztott alamizsnáit viszi magával: ezekért kap majd az Úrtól jutalmat és méltó viszonzást.
Ne akarjunk okosak és bölcsek lenni e világ szerint. Inkább legyünk egyszerűek, alázatosak és tiszták. Soha ne akarjunk mások fölé kerekedni, hanem inkább legyünk minden ember szolgája és alárendeltje Isten kedvéért. Mindazokon, akik így tesznek, és mindvégig állhatatosan kitartanak, megnyugszik az Úr Lelke, sőt bennük fog lakni, mint hajlékában. A mennyei Atya gyermekei lesznek, mert az ő tetteit teljesítik, így a mi Urunk, Jézus Krisztus jegyesei, testvérei, sőt anyja lesznek.
Október 3.
OLVASMÁNY
Szent Polikárp püspök és vértanú
a filippiekhez írt leveléből
Építsen benneteket Krisztus hitben és igazságban!
Bízom abban, hogy jól ismeritek a szent Iratokat, és semmi sem kerülte el figyelmeteket. Nekem szinte már nem is maradt mit mondanom, csak ismételnem, amit ezek a szent Iratok mondanak: Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek! A nap ne nyugodjék le haragotok fölött! (Ef 4, 26). Boldog, aki gondol erre; én hiszem, hogy ti is ilyenek vagytok.
Isten, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja és maga az örök Főpap, Jézus Krisztus, az Isten Fia, erősítsen meg benneteket a hitben, az igazságban és minden szelídségben; harag nélkül, béketűrésben, kitartásban, a bajok elviselésében és tisztaságban adjon nektek — és veletek együtt nekünk is — helyet és részt szentjei között mindazokkal együtt, akik az ég alatt vannak, és hinni fognak a mi Urunkban, Jézus Krisztusban és Atyjában, aki feltámasztotta őt a halálból (vö. ApCsel 2, 32).
Imádkozzatok minden hívőért, imádkozzatok a királyokért, a hatalmon levőkért, a fejedelmekért; azokért is, akik üldöznek és gyűlölnek titeket, a kereszt ellenségeiért, hogy gyümölcsöző életetek nyilvánvaló legyen mindenben, és Jézusban tökéletesek legyetek.
Megírtátok nekem, ti is és Ignác is, hogy ha valaki Szíriába indulna, vigye magával leveleteket. Ha alkalom adódik, megteszem akár én magam, akár valaki más, akit nevetekben küldök majd.
Ignác leveleit és a nálunk levő egyéb leveleket természetesen elküldjük hozzátok kívánságtok szerint. E leveleket a miénkhez csatoljuk; nagy hasznotok lesz belőlük, mert hit, béketűrés és a mi Urunkra vonatkozó mindennemű épületes dolog a tartalmuk. Ha valami biztosat megtudtok Ignácról és társairól, jelezzétek!
Ezeket a sorokat Kreszcensz által írom nektek, akit eddig is ajánlottam, és most is szeretetetekbe ajánlok. Minthogy feddhetetlenül élt köztünk, hiszem, hogy köztetek is így lesz. Nővérét is jóindulatotokba ajánlom, ha megérkezik hozzátok.
A mi Urunkban, Jézus Krisztusban éljetek baj nélkül, és az ő kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.
Október 2.
OLVASMÁNY
Szent Bernát apát
beszédeiből
Őrizzenek téged minden utadon
Angyalainak parancsot adott, hogy őrizzenek minden utadon (Zsolt 90, 11). Magasztaljuk az Urat irgalmasságáért és csodáiért, amelyeket az emberekért cselekedett. Magasztaljuk az Urat, és hirdessük a nemzetek közt, hogy nagy dolgokat cselekedett velünk. Uram, mi az ember, hogy megemlékezel róla? Miért fordítod felé szívedet? Felé fordítod szívedet, íme, törődöl vele, és gondját viseled. Sőt elküldöd hozzá Egyszülöttedet, kiárasztod rá Szentlelkedet, megígéred neki azt is, hogy színről színre fog látni téged. És szent angyalaidat küldöd szolgálatunkra, hogy legyen az égiek között, aki gondoskodik rólunk, és arra rendeled őket, hogy őrizzenek minket, rájuk bízva nevelésünket.
Angyalainak parancsot adott, hogy őrizzenek minden utadon (Zsolt 90, 11). Ezek a szentírási szavak milyen nagy tiszteletre köteleznek irántuk téged, milyen nagy hűségre indítanak, és milyen nagy bizalomra sarkallnak! Tisztelettel tartozol nekik jelenlétükért, hűséggel jóakaratukért, és bizalommal őrizetükért. Itt vannak, hogy védelmezzenek, melletted állanak, hogy javadra legyenek. Bár mindezt Isten parancsára teszik, de nagy szeretettel engedelmeskednek neki, és segítenek rajtunk sokféle bajainkban. Ezért nem lehetünk hálátlanok irántuk.
Legyünk tehát hűségesek hozzájuk, legyünk hálásak az ily nagy őrzőknek! Szeretetükre válaszoljunk mi is szeretettel, adjuk meg nekik azt a tiszteletet, amelyet csak tudunk, és amivel tartozunk nekik. De tiszteletünk és szeretetünk teljességét egyedül Istennek adjuk meg, hiszen az angyalok és mi is tőle kaptunk mindent, azt is, hogy tisztelhetjük és szerethetjük őt, és hogy az angyalok és mi is szeretetre és tiszteletre méltók vagyunk.
Testvéreim, igaz szeretettel szeressük tehát Istenben az ő angyalait! Ezek egykor társaink lesznek az örökségben, addig azonban mennyei Atyánk gondviselőinkké, gyámolítónkká és vezetőinkké rendelte őket. Isten gyermekei vagyunk ugyanis, noha ez most nem látszik, mert még gondviselők és gyámok vannak felettünk mint gyermekek felett, mintha most még semmiben sem különböznénk a szolgáktól.
Annak ellenére azonban, hogy olyanok vagyunk, mint a kisgyermekek, és még ha nehéz és nagyon nagy és nagyon veszélyes út áll is előttünk, miért félnénk ilyen hatalmas védelmezők oltalma alatt? Nem lehet legyőzni vagy rászedni azokat, akik minket őriznek minden utunkon, még kevésbé kell attól tartanunk, hogy ők maguk akarnának bennünket megtéveszteni. Hűségesek ők, bölcsek és hatalmasok. Akkor hát miért aggódjunk? Csak kövessük őket, ragaszkodjunk hozzájuk, és maradjunk meg boldogan az ég Istenének ebben az oltalmában!
*
*
*
Október 1.
OLVASMÁNY
A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz szűz
Önéletrajzából
Az Egyház szívében én a szeretet leszek
Amikor a vértanúság vágya nagyon elfogott, Szent Pál leveleit vettem kezembe, hogy végre válaszra találjak. Éppen A korintusiakhoz írt első levél tizenkettedik és tizenharmadik fejezetét pillantottam meg. Az előbbiben azt olvastam: nem lehet mindenki egyszerre apostol, próféta és tanító, és hogy az Egyház különböző tagokból áll, és a szem nem lehet egyszersmind kéz is. Noha világosan érthető válasz volt ez számomra, de mégsem olyan, ami csillapította volna vágyamat, és nem hozott békét a lelkemnek.
Tovább olvastam, és nem csüggedtem; és e felemelő eligazításra találtam: Törekedjetek az értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek (1 Kor 12, 31). Az Apostol tényleg megmutatja, hogy szeretet nélkül ezek az értékesebb adományok semmit sem érnek, és hogy a szeretet a magasztos út, amely biztosan Istenhez vezet. Végre megnyugodott a lelkem.
Amikor az Egyház misztikus testét vizsgálgattam, ahogy Szent Pál leírta, én egyik tagjában sem ismertem rá magamra, vagy inkább mindegyik tagban magamat szerettem volna látni. A szeretet adott új fordulatot a hivatásomnak. Ekkor megértettem, hogy az Egyház valóban különböző tagokból álló test, de akkor ebből a testből sem hiányozhat egy fontos és nagyon nemes tag. Ekkor értettem meg, hogy az Egyháznak szíve is van, s ez a szív szeretettől lángol. Megértettem, hogy egyedül ez a szeretet serkenti cselekvésre az Egyház tagjait, de ha kihalna benne ez a szeretet, akkor az apostolok sem hirdetnék azután már tovább az evangéliumot, a vértanúk sem ontanák már tovább a vérüket. Teljesen beláttam és megértettem, hogy a szeretet magában foglal minden hivatást; hogy a szeretet minden, és hogy a szeretet összekapcsol minden kort és helyet, egyszóval: hogy a szeretet örök.
Ekkor megittasult lelkem nagy örömében felkiáltottam: Ó, Jézusom, Szerelmem, végre megtaláltam hivatásomat; az én hivatásom: a szeretet. Én ugyanígy megtaláltam helyemet is az Egyházban, és ezt a helyet te adtad nekem, Istenem. Az Egyháznak, az én anyámnak a szívében én a szeretet leszek; így minden leszek, és így megvalósul a lelkem vágya.
Szeptember 30.
Szent Jeromos áldozópap
Izajás próféta könyvéhez írt magyarázatainak előszavából
Aki nem ismeri a Szentírást, az Krisztust sem ismeri
Teljesítem kötelességemet Krisztus parancsainak engedelmeskedve, ahogyan ő mondja: Vizsgáljátok az írásokat (Jn 5, 39), és: Keressetek, és találtok (Mt 7, 7), nehogy azt kelljen hallanom, amit a zsidóknak mondott: Tévedtek, mert nem ismeritek sem az írásokat, sem az Isten hatalmát (Mt 22, 29). Ha ugyanis Pál apostol szerint Krisztus az Isten ereje és Isten bölcsessége, és aki nem ismeri az írásokat, az nem ismeri Isten erejét és bölcsességét sem, akkor, aki nem ismeri az írásokat, az Krisztust sem ismeri.
Ezért azt a családatyát szeretném utánozni, aki kincseiből újat és régit hoz elő; meg azt a menyasszonyt, aki az Énekek énekében így beszél: Gyümölcsöt, frisset és régit is tettem el neked, kedvesem (vö. Én 7, 13). Úgy akarom tehát Izajást magyarázni, hogy őt ne csak mint prófétát, hanem mint evangélistát és apostolt is bemutassam, ő ugyanis így nyilatkozik magáról és a többi evangélistáról: Milyen szép annak lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet (Iz 52, 7). Isten is úgy hívja meg őt, mint egy apostolt, ezzel a kérdéssel: Kit küldjek el? Ki megy el ehhez a néphez? Mire a próféta így válaszolt: Itt vagyok, engem küldj el! (Vö. Iz 6, 8).
De senki se higgye, hogy csak néhány rövid szóval szeretném kifejteni ennek a szentírási könyvnek gazdag tartalmát. Hiszen ez a könyv Urunk életének minden titkát magába foglalja. E könyvben benne van a Szűztől született Emmánuel, benne van a csodás tettek és jelek szerzője, benne, hogy meghalt, és eltemették, de a halálból feltámadt, és hirdeti, hogy minden nemzet Üdvözítője lesz. És mit mondjak arról a nagyszerű tanításról, amit a fizikai és erkölcsi rendről meg az elmélyedt gondolkodás művészetéről ad elénk ez a könyv? Mindaz, amit a Szentírás tartalmaz, mindaz, amit emberi nyelv kifejezni képes, és a halandó értelem felfoghat, mind megtalálható ebben a könyvben. E könyv mélységes titkairól maga a szerzője tanúskodik: Ezeknek a dolgoknak a látomása olyan számotokra, mint egy lepecsételt könyvnek a tartalma, amelyet ha odaadnak valakinek, aki tud olvasni, s azt mondják neki: „Olvasd”, azt feleli: „Nem tudom, mert le van pecsételve”. Ha meg olvasni nem tudónak adják a könyvet, s azt mondják neki: „Olvasd”, akkor az így felel „Nem ismerem a betűket” (Iz 29, 11).
De ha valakinek ez kevés lenne, hallgassa meg Szent Pált, aki ezt írja: A próféták közül is kettő vagy három beszéljen, a többi pedig bírálja meg. Ha egy másik jelenlevő kap kinyilatkoztatást, az előbbi hallgasson el (1 Kor 14, 29). De hogy tudnánk elhallgatni, amikor egyedül a próféták szájával beszélő Szentlélektől függ, hogy hallgassanak-e vagy beszéljenek? Ha tehát a próféták megértették, amit hirdettek, akkor szavuk tele van bölcsességgel és okossággal. Fülükhöz nem hangok rezgése ért el, hanem magának Istennek szava szólalt meg a próféták lelkében. Egy másik próféta így tanúskodik erről: Az angyal, aki bennem szólt (vö. Zak 1, 9); és Szívből kiáltjuk: Abba, Atyánk (Gal 4, 6); továbbá: Hadd hallom, mit hirdet bennem az Úr, a mi Istenünk (vö. Zsolt 84, 9).
Szeptember 28.
OLVASMÁNY
Szent Polikárp püspök és vértanú
A filippiekhez írt levele
Kegyelemből van az üdvösségünk
Polikárp és a vele levő presbiterek Isten Filippiben zarándokló egyházának: gyarapodjatok a mindenható Isten és Megváltónk, Jézus Krisztus által irgalomban és békében!
Nagyon örültem miattatok Jézus Krisztusban, a mi Urunkban, mert az igaz szeretet képviselőit barátsággal fogadtátok, és a bilincsbe verteket magatokhoz méltóan elkísértétek. Ilyen bilincsek illenek a szentekhez; ékességei mindazoknak, akiket Isten, a mi Urunk valóban kiválasztott. Örültem, hogy hitetek régtől fogva dicsért erős gyökere mindmáig él és gyümölcsöt hoz a mi Urunk, Jézus Krisztusban, aki bűneinkért egészen a halálig szenvedett. Isten azonban feloldotta a halál bilincseit, és feltámasztotta őt (ApCsel 2, 24), noha nem láttátok, mégis hisztek benne a megdicsöültek kimondhatatlan örömével (1 Pét 1, 8-9). Ezt sokan szeretnék elnyerni, tudva, hogy a kegyelemből van az üdvösségtek, nem tetteitekből (vö. Ef 2, 8), hanem Isten akaratából Jézus Krisztus által.
Ezért hát derekatokat felövezve (1 Pét 1, 13) szolgáljatok Istennek félelemmel (vö. Zsolt 2, 11) és igazsággal. Hagyjátok el a hiú dicsekvést és a tömeg tévelygéseit. Higgyetek abban, aki a mi Urunkat, Jézus Krisztust a halálból feltámasztotta, megdicsőítette (1 Pét 1, 21), és jobbjára ültette; neki vannak alávetve az égiek és a földiek, őt imádja minden szellem, ő jön majd ítélni élőket és holtakat. Vérét Isten számon kéri mindazoktól, akik nem hisznek benne.
Isten, aki őt feltámasztotta a halálból, minket is fel fog támasztani, ha megtesszük akaratát, parancsai szerint élünk, s szeretjük mindazt, amit ő szeretett, ha tartózkodunk minden igazságtalanságtól, csalástól, fösvénységtől, rágalmazástól, hamis tanúskodástól; ha nem fizetünk rosszért rosszal, szidalomért szidalommal (vö. 1 Pét 3, 9), ökölcsapásokért ököllel, szitokért gyalázkodással. Tartsuk eszünkben, amit az Úr mondott: Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak! Legyetek irgalmasok, és irgalmasságban részesültök! Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni (vö. Mt 7, 1; Lk 6, 36-38); és: Boldogok a szegények és akik üldözést szenvednek, mert övék a mennyek országa (vö. Mt 5, 3. 10).
Szeptember 28.
OLVASMÁNY
Az első ószláv legendából
Örökre megszilárdul annak a királynak trónja, aki felkarolja a szegények ügyét.
Vratiszláv halála után a fiát, Vencelt választották meg fejedelmükké a csehek, ő Isten kegyelméből tökéletes volt a hitben. Jót tett minden szegénnyel: a ruhátlanokat felruházta, az éhezőket táplálta, és befogadta a vándorokat az evangélium szavainak megfelelően. Nem tűrte, hogy igazságtalanság érje az özvegyeket; szeretett minden embert, szegényt és gazdagot egyaránt. Segítette Isten szolgáit, és kitűnt sok templom felékesítésében.
Mindezek ellenére a nagyravágyó cseh főemberek ellene ingerelték öccsét, Boleszlávot, és azt mondták neki: „Testvéred, Vencel életedre tör, anyád és emberei közreműködésével meg akar ölni.”
A templomok felszentelésének ünnepein Vencelnek szokása volt meglátogatni minden várost. Elment tehát Boleszláv városába is egy vasárnap Szent Kozma és Damján ünnepére. A szentmise után vissza akart térni Prágába. Boleszláv azonban maradásra bírta, álnok szándékkal így kérlelve: „Testvér, miért is mennél el ilyen hamar?” Virradatkor éppen reggeli zsolozsmára harangoztak, ennek hallatára Vencel így fohászkodott: „Dicsőség neked, Uram, hogy a mai nap reggelére is felvirrasztottál.” Majd fölkelt, és elindult, hogy részt vegyen a reggeli zsolozsmán.
Boleszláv az ajtóban rögtön a nyomába szegődött. Amikor Vencel meglátta, e szavakkal fordult hozzá: „Testvér, tegnap olyan jó voltál hozzám, mint egy alázatos szolga.” De Boleszláv az ördög sugallatára, aki szívét megrontotta, kardot rántott, és így válaszolt bátyjának: „Most még jobb akarok lenni hozzád.” E szavak után fejére sújtott kardjával.
Vencel ekkor felé fordulva így szólt hozzá: „Testvér, mit forgatsz a szívedben?” Majd megragadta, és a földre teperte. De ekkor Boleszláv tanácsosai közül valaki odaugrott, és Vencel kezére vágott. Ez, mivel keze megsebesült, elengedte testvérét, és a templom felé menekült. De két másik gonosztevő utánaeredt, és megölte a templom kapujában. Egy harmadik pedig odafutva kardot döfött az oldalába. Vencel nemsokára e szavakkal lehelte ki a lelkét: „Uram, kezedbe ajánlom lelkemet.” * 
* *
Szeptember 27.
OLVASMÁNY
Páli Szent Vince áldozópap írásaiból
Mindennél előbbre valónak kell tartanunk a szegények szolgálatát
Nem szabad külső ruházatuk vagy viseletük szerint értékelnünk a szegényeket, sem pedig látszólagos lelki adottságaik alapján, hiszen ők gyakran ügyetlenebbek, durva megjelenésűek. Ha viszont a hit világosságának fényében nézitek a szegényeket, akkor majd olyanoknak látjátok meg őket, mint akik Isten Fiának a szerepét töltik be, aki önként választotta a szegénységet. Amikor ugyanis szenvedett, és szinte teljesen elvesztette emberi alakját, a pogányok számára oktalansággá, a zsidók számára botránnyá lett, noha úgy mutatkozott be előttük, mint az evangélium hirdetője a szegényeknek: Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek (Lk 4, 18). Ezért hát nekünk is így kell gondolkodnunk, és követnünk kell, amit Krisztus tett, tudniillik gondját kell viselnünk a szegényeknek, őket megvigasztalnunk, segítenünk és nagyra becsülnünk kell.
Mivel pedig Krisztus szegénynek akart születni, és tanítványokul is szegényeket választott maga mellé, sőt maga is a szegények szolgája lett, ezért annyira osztozott a sorsukban, hogy – miként maga mondotta – bármi jót vagy rosszat tegyenek is a szegényeknek, úgy veszi majd, mintha neki tették volna. Isten ugyanis, aki szereti a szegényeket, szereti azokat is, akik a szegényeket szeretik. Hiszen ha valaki előtt egy ember kedves, akkor szeretetébe fogadja azokat is, akik ennek az előtte kedves embernek barátai, vagy szeretetszolgálatot tesznek neki. Ezért merjük remélni, hogy a szegények iránti szeretetünk miatt majd minket is szeret az Isten. Tehát iparkodjunk az elesetteket és szegényekét megérteni (vö. Zsolt 40, 2), gyakran felkeresve őket, és annyira együttérezni velük, hogy mi is mondhassuk az Apostollal: Mindenkinek mindene lettem (1 Kor 9, 22). Ezért arra kell törekednünk, hogy embertársaink gondját és nyomorúságát látva részvevő lélekkel kérjük Istent, öntse belénk az irgalmasság és könyörületesség szeretetét, ezzel töltse be szívünket, és őrizze is meg azt benne.
A szegények szolgálatát pedig mindennél előbbre valónak kell tartanunk, és késlekedés nélkül kell teljesítenünk. Tehát, ha még imádság idején is orvosságot vagy segítséget kellene adni valamelyik rászorulónak, nyugodt lélekkel menjetek el hozzá, és szolgálatotokat úgy ajánljátok Istennek, mintha imádkoztatok volna. Ne nyugtalankodjatok lelketekben, és ne legyen lelkiismeret-furdalástok a szegények szolgálata miatt elmulasztott imádságtokért. Nem bántjuk meg Istent, ha éppen Isten miatt hagyjuk abba az ő imádását azért, hogy ilyen szolgálatokat teljesítsünk.
Amikor tehát abbahagytátok az imádságot, hogy egy szegénynek szolgálatára legyetek, arra gondoljatok, hogy ezt a szolgálatot éppen magának Istennek teszitek. A szeretet ugyanis minden szabályt megelőz, hiszen mindenekelőtt a szeretetre kell törekednünk; és mivel a szeretet a legmagasztosabb, meg kell tennünk, amit parancsol. Tehát a szegények iránti szolgálatunkat fokozott lelki buzgósággal végezzük, felkutatva főleg az elhagyatottakat, hiszen ők azok, akiket nekünk szolgálnunk kell, és egykor ők lesznek a mi pártfogóink is.
Szeptember 26.
OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspök
beszédeiből
Drága a Krisztus Halála árán megváltott vértanúhalál
A szent vértanúk dicső szenvedésének leírásaiból — amelyeket az egész Egyház mindenütt nagy becsben tart — szemmel láthatólag bebizonyosodik előttünk, hogy mennyire igaz, amit a zsoltárban énekelünk: Az Úr szemében drága minden szentjének halála (Zsolt 115, 15); ha már a mi szemünkben drága, akkor még inkább az az ő szemében, akinek a nevéért meghaltak, De e vértanúk halálának az ára: annak az egynek a halála. Az az egy meghaló mennyi halált szerzett magának? Hiszen, ha meg nem halt volna, halála, mint búzaszem, meg nem sokszorozódott volna. Hallottátok, mit mondott, amikor közeledett szenvedéséhez, azaz, amikor már közeledett a mi megváltásunk: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz (Jn 12, 24).
Rászorultunk ugyanis erre a kereszten függő nagy váltságdíjra, mert itt lett kifizetve megváltásunk díja; amikor a beledöfött lándzsa megnyitotta oldalát, onnét áradt ki az egész földkerekség váltságdíja. Ebből vásárolt magának híveket és mártírokat, de a vértanúk hite igazolást is nyert: tanú erre a vér. Hiszen ami a váltságdíjuk volt, azzal fizettek vissza, és így valóra váltották, amit Szent János mond: Amint Krisztus életét adta értünk, nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért (vö. 1 Jn 3, 16). Másutt meg azt olvassuk: Amikor egy előkelő asztalhoz leülsz, pontosan figyeld meg, mit tesznek eléd, mert majd neked is ugyanilyet kell nyújtanod (vö. Péld 23, 1-2). Ez az előkelő asztal az, ahol az eledel maga az asztal Ura. Vendégeit senki sem táplálja saját magával, de ezt teszi az Úr Krisztus; hiszen ő a meghívó, és ő maga az étel és az ital is. A mártírok tudták, hogy mi volt az eledelük és italuk, ők is hasonlóval viszonozták.
De miből viszonozták volna ezt, ha a viszonzás lehetőségét meg nem adja nekik az, aki előbb költött rájuk? Mit adhatnék én az Úrnak mindazokért, amiket ő adott nekem? Az üdvösség kelyhét veszem (Zsolt 115, 12). Mi ez a kehely? A szenvedés keserű, de üdvösséges kelyhe. Az a kehely, amelyet még érinteni is félt volna a beteg, ha ki nem itta volna előbb maga az orvos. Ez az a kehely, amelyet már Krisztus szavából ismerünk, hiszen így mondta: Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely (Mt 26, 39). A vértanúk e kehelyről mondták: Az üdvösség kelyhét veszem, és segítségül hívom az Úr nevét (Zsolt 115, 13). Hogyan győzhetnének a vértanúk, ha nem az győzne a mártírokban, aki azt mondta: Bízzatok, mert én legyőztem a világot? (Jn 16, 33). A mennyei Király uralkodott a vértanúk gondolatán és szaván, s a földön általuk győzött a sátánon, a mennyben pedig megkoszorúzta a vértanúkat. Boldog vértanúk! Ti egészen kiittátok ezt a kelyhet. Így vége lett szenvedéseteknek, és megkaptátok dicső jutalmatokat!
Szeptember 25.
OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspök
„A pásztorok” című beszédéből
Tegyetek meg mindent, amit mondanak, de tetteikben ne kövessétek őket!
Ezért hát, pásztorok, halljátok az Úr szavát. De mit halljanak meg a pásztorok? Ezt mondja az Úr, az Isten: A pásztorok ellen fordulok, és kiveszem kezükből nyájamat (Ez 34, 9-10).
Isten nyája, halld, és jegyezd meg: Isten számon kéri juhait a rossz pásztoroktól, és számon kéri tőlük halálukat is. Másutt ugyanis ezt mondja Ezekiel próféta: Emberfia, őrnek állítottalak Izrael háza mellé, hogy halld számból szavaimat, és közvetítsd intelmeimet. Ha azt mondom az istentelennek: Istentelen, meg kell halnod, és te nem teszel semmit, hogy ezt az istentelent visszatérítsd útjáról, az istentelen vétke miatt hal ugyan meg, de vérét tőled kérem számon. Ha ellenben meginted az istentelent, hogy hagyjon fel életmódjával, és térjen meg, de nem tér le útjáról, meghal ugyan gonoszsága miatt, de te megmented életedet (Ez 33, 7-9).
Íme, testvéreim, látjátok-e, milyen veszélyes dolog a hallgatás? Meghal ugyan az illető bűnös, és joggal hal meg, mert istentelenségében és bűnében hal meg, így tehát a hanyagság öli meg. Odajut majd annak az élő pásztornak a színe elé, aki ezt mondja magáról: Amint igaz, hogy élek, mondja az Úr (Ez 34, 8). Ez a bűnös hanyag volt, ezért joggal hal meg, de miután nem figyelmeztette erre az, aki éppen azért lett elöljárója és pásztora, hogy figyelmeztesse, ezért éri majd joggal a büntetés a pásztort is. Azt mondja azonban, hogy ha figyelmezteted a bűnöst, hogy meg kell halnod, hiszen én büntetem majd halállal, de az mégsem törődik e fenyegető büntetéssel, akkor eljön a halál, és megöli.
A bűnös a saját bűne miatt hal meg, te azonban megmentetted életedet. Éppen ezért a mi feladatunk az, hogy ne hallgassunk, a ti kötelességtek pedig az — még ha mi hallgatnánk is —, hogy a Szentírásból halljátok meg az élő Pásztor szavát.
Most még annak nézzünk utána — mivel ezt tűztem ki célul —, hogy vajon az Úr elveszi-e a nyáját a rossz pásztoroktól, és odaadja-e a jó pásztoroknak. Úgy látom, hogy elveszi a nyáját a rossz pásztoroktól. Ezt mondja ugyanis: A pásztorok ellen fordulok, és kiveszem kezükből nyájamat, elveszem tőlük, és véget vetek pásztorságuknak, és a pásztorok nem legeltetik többé magukat (Ez 34, 10). Mert amikor azt parancsolom, hogy legeltessék nyájamat, de ők magukat legeltetik, és nem a nyájamat, hát elveszem tőlük, és véget vetek pásztorságuknak.
Hogyan veszi el tőlük, hogy többé ne legeltessék az ő nyáját? Íme: Tegyetek meg mindent, amit mondanak, de tetteikben ne kövessétek őket (Mt 23, 3). Mintha csak azt mondaná: „Az enyémet tanítják, de a magukét teszik.” Ha tehát nem azt teszitek, amit a rossz pásztorok, akkor már nem ők legeltetnek titeket. Ha pedig megteszitek, amit tanítanak, akkor már én legeltetlek benneteket.
- 1
- 2
- 3
- Következő →
Olvasmányos imaóra 